Posts

András Kövér

 

Szabadságmítosz

 

A Honfoglalás nem volt más, mint egy Hippi-Bulitábor,

Piknikező huligánok elleptek egy Szigetet,

Mindösszesen két szabály volt, a béke meg a szeretet,

Aztán harsány rockra kezdtek a lepkékkel táncba,

Woodstockban is valahogy így lehetett: love, peace és lárma.

 

A konform az nem komfortos, szorít az átlagemberjelmez,

Épp oda igyekszel, ahol senki sem fegyelmez,

Csak még egy gyalogút a Duna-parton a szabadulás felé,

Beléd bújt a szomjúság, hát sörrel öntenéd le kitörni vágyó ördögöd,

Aki magával vonszol egy lezárt területre, ahova Híd vezet,

Nem a Szabadsághíd, hanem a K, de ez is acélszerkezet,

Ezen menetelsz a víz felett, és ahogy átérsz a hídon,

Köszöntenek, megmotoznak, bejutsz, aztán freedom!  

 

Punknak állsz, egy hétig csak tarhálsz, iszol, fekszel,

Reggae mellett teszel hitet, felesküdsz a rapre,

Vagy hűséget fogadsz a metálnak,

Amit lehet, hogy elhagynak százak, de jönnek ezrek!
A rock katonái is időnként krisnás kaját esznek!

Hare zöldség, hare gyümölcs, sabji, chutney, hare, hare,

Összegyűlt a harminc korsó, póló, frizbi jár-e, jár-e?

Pohárkígyók vonaglanak keresztül a tömegen,

Itt akármilyen hülye lehetsz, hisz mindenki idegen.

Hozzáteszem Te is.

 

Guano apesen tépsz éppen szépen be a szélen a színpad jobb felén,

Melletted a szeretet akkora, hogy szívalakban zúz a nép,

Olyankor pózolni jó nehéz,

Mert hamar talál vesén egy ütés,

Ha a közönség darál és rúgja a port,

Ez sokkal inkább tánc, mint részeg küzdősport.

Mi nem bántjuk egymást, minket ugyanaz hoz össze,

a zenéért vagyunk mi együtt, vasárnapig mindörökre!

 

Addig az élet folyton menjen, és szóljon hangosan,

Csoda, ha az embernek a végén még hangja van,

Mert itt, akik alszanak és esznek, épp csak azok nem kiabálnak.

„Geráppá, nefürdjéle, nagyszínpad, meg mi a bánat, vagy mi a faaaaaszz!”

 a régieknek az újabb már sosem lesz ugyanaz.

Új jelszavakkal üvöltik bele a tömegbe, hogy:

„Itt vagyok! Én vagyok! Jól érzem magam!

Kész vagyok, és élvezem, a carpe diem ma van, nem?”

Ordítják egyre több nyelven, mert itt pultig áll a multikulti,

Most hollandoknak hódolunk, a túlparton, Hód, fújd ki, fújd ki!

 

Évek alatt lett a Sziget szabadság paradoxona,

Hogy ha sok ezer ember ugyanott keresi,

Egymást fosztják meg attól az ideától,

Hogy ideát téged senki se gátol abban,

Hogy egy hétig frankón szabad legyél:

De a magántulajdon bukik a kapuban, ha ital a tárgya,

Szabad a szó, csak túlharsogja ez az oltári nagy lárma,

Jobb, ha a lelkiismerete az embert otthon várja,

A mozgásszabadság beleveszik a hömpölygő emberárba,

Ami egy hétig duzzad, és csak hajnalonként ürül,

A lakhatáshoz való jog él, de még több pénzbe kerül.

Évről évre drágul a szabadság mítosza.

Igaz, hogy egyre ragyogóbb, de mégis piszkosabb,

És biztosan nem csak én látom úgy, hogy itt a pénz az úr,  

A Sziget az nem vész el, csak multivá alakul!

 

 

http://apavilagit.blog.hu/2012/08/12/szabadsagmitosz