Posts

Vállad az arcod

 

psy get

your drogramfüzet

 

Újra van csuklóm,

pedig egy ideje nem viselem az órám,

erre ébredek rá a szalag miatt,

folyton emelem a karom,

ösztönösen megnézném,

hány óra –

ezt gondolja

bennem

a Sziget az időről.

Ennyit.

 

Itt feltétel nélkül igazak

a „minden”-nel végződő mondatok.

Ez a hőség zavara.

 

Rengeteg a por;

a szubok dörrenésekor

megrebbenő közeg

mint saját légkör lebeg.

Látom is, amit belélegzek

belőletek.

Nem zavar a pontatlan dalszöveg,

pedig kiírva is hallom.

 

Döng a mellkasom:

félreverik a szívem a mélyek.

Hogy túléljek,

addig őrjöngök,

hogy a pulzusom

beérje a dobokat.

 

A tér cselekvés.

Ha közel lépek hozzád,

felrúgom a térköz-szabályozást,

és te azt fogod hinni,

akarok tőled valamit.

A tér a te cselekvésed.

Itt mindenki akar valamit.

 

A zene ellenére a látásról szól itt

minden.

Mert annyi látómező van itt,

amik egymást keresik, keresztezik,

hogy nincs is tér,

amit valaki ne nézne.

Csupán a tárgyak és a zene belseje

láthatatlan.

Mégis: csak kevesek mezeje

lép közel hozzám.

 

Még van képed!? –

Nézel (látsz) (engem),

de nincs arcod, táncolsz,

hagyod el magadat épp,

ugráló vállak érnek csak össze.